Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



KÉRDÉSKÖRÖK, MELYEKET KÖRÜLJÁRUNK


Egy-egy alkalommal egy-egy kérdéskör kerül terítékre a KönyvtárIskolában (a KI-ben). Természetesen nem csak ezekről beszélgetünk, hanem minden a fiatalokat érdeklő dologról. E témakörök a vázlatai és a medrei a közös munkának. Mi ezekhez kapcsolatos könyvtári ismereteket, szolgáltatásokat mutatunk, a fiatalok pedig kérdeznek és ismerkednek mindezzel.
Itt most a kérdéseket soroljuk: próbálj válaszolni rájuk. A válaszokhoz pedig sétálj be hozzánk, nézz körül, vegyél részt a KI foglalkozásain.

I. Keresem, ami érdekel – az interneten, a könyvtárban.
Mi érdekel? meg tudom-e fogalmazni? Meg tudom-e fogalmazni saát mondataimmal, a katalógus nyelvén, témakörként?
Hol találhatók a könyvtárban a focis könyvek? Hol a hajfestés? Hol a leendő szakmámmal kapcsolatos könyvek és hol a napilapok?
Van-e olyan téma, amivel csak itt találkoztam a polcon, a könyvtári honlapon, eddig nem ismertem, de érdekes, izgalmas.

A bemutatkozó alkalommal kiderült, a 2009. tavaszi órákon részt vevő fiatalok zöme először jár ekkora könyvtárban, sohasem kölcsönzött nálunk és csak kisiskolás korában járt könyvtárba. Összesen négyen voltak meiratkozva a program előtt. Érdeklődésükről beszélgetve az is kiderült, ezt nem gondolták fontos témának, ujdonság volt beszélgetni róla. Éppen e miatt vált érdekessé a program (előtte csak szűk szaú írásos tájékoztatót kaptak). A program egész menetét meghatározta a kialakult, iskolai körülményekhez képest szabadabb, de fegyelmezetten, intenzívebb odafigyeléssel végigvitt együttes munka könyvtárosok és fiatalok közt, e munka jó hangulata.
A fiúk közt az internetes szolgáltatás és a sportkönyvek- és újságok arattak nagy sikert, néhányan a gépkocsik után érdeklődtek, de volt állatkedvelő is. A lányok érdeklődése szórtabb volt, a kozmetikumoktól a szerelmes regényekig terjedt, az internetes szolgáltatások őket is nagyon érdkelték. A fiúk egy része a vasas szakmák (lakatos, esztergályos, autószerelő) felé indult, de volt nálunk leendő pék, cukrász, pincér is. A lányok a kozmetikus, fodrász, pincér szakmák közt választanának, de volt köztük ruhakészítőnek és rendőrnek készülő. No meg a jövőjét illetően tanácstalan is. Ezeket a témákat megkerestük a katalógusban, a polcokon, és az inernetes adatbázisokban
.







2. Városom a könyvtárban – az interneten és a polcokon. Nagykanizsára és környékére vonatkozó ismeretek.
3. Hírek a könyvtárban. A hagyományos és elektronikus sajtó.
4. Dolgoznék, tanulnék, de hol? Munkalehetőségeket, képzési, továbbtanulási lehetőségeket keresünk a könyvtárban.
5. Szakmám és hobbim – minden formában. Barangolás a könyvtár szakrészében és az ehhez kacsolódó internetes tartalmakban
6. A könyvtár is lehet a dolgozószobám. A könyvtári időtöltés minden formájáról.
7. Ha problémám van – itt segítetek, hogy megértsem. Segítő szolgáltatásaink és a könyvtár által elérhető segítő szolgáltatások.
8. Olvasni, hallgatni valami szépet. Könyvek és hangosköyvek között. Barangolás a könyvtár szépirodalmi gyűjteményében és digitális könyvtárában.
9. Vannak jó zenék, filmek, értelmes játékok, okos segítségek, de hol? Sajt gyűjteményünktől a Nava Pont szolgáltatásáig.
10. Mi volt jó és mire volna még szükségem a könyvtárban. Az oktatás tapasztalatainak megbeszélése és a további kapcsolattartás formáinak kialakítása.
 
/1